A nagykőrösi botanikai kutatások története

A Nagykőrös melletti erdőspuszta – ahol már több éve folyik egy nagyszabású természetvédelmi program a pusztai tölgyesek megőrzéséért – már a magyar tudományosság születésekor, a XIX. század hajnalán is felkeltette a növények tudorainak érdeklődését. Kitartó munkájuknak köszönhetően ma már jól ismerjük ennek az értékes területnek a növényvilágát. Az összegyűjtött adatok alapján kapott európai védettséget a „Nagykőrösi pusztai tölgyesek” természetmegőrzési terület az Európai Unió Natura 2000 hálózatában.

Elsőként a magyar botanikatörténet legnagyobb alakja, a „magyar Linné” néven is emlegetett Kitaibel Pál közölt növényadatokat Nagykőrös környékéről. Utazásairól Kitaibel útinaplót vezetett, ebben jegyezte fel 1807-ben a kőrösi legelők növényeként a vesszős kutyatejet, a szőlőskertekből pedig a magas gyöngyperjét, a komlót, a galagonyát.
Nagykőrös növényzetének első részletes leírását Kanitz Ágost készítette el. A tudós akadémikus, aki elsőként oktatott magyar nyelven természetrajzot, gimnáziumi tanulmányait Nagykőrösön és Temesváron végezte. Gimnáziumi tanulmányát követően, 19 évesen kutatta Nagykőrös környékén a „pusztaflórát”. Ugyanakkor, a Magyar Alföld képe Anton Kernert, a bécsből felnőtt fejjel ideérkező növénytanprofesszort is rendkívüli módon megragadta.
A terület növényzetének első magyar nyelvű leírója 1896-ban Hollós László volt. A kecskeméti gimnáziumi tanár közel 730 növényfajt figyelt meg a nagykőrösi erdőkben. Ezek egyharmadát korábban még senki nem jegyezte fel a területen.
A két világháború közt Boros Ádám ad hírt erdeink korántsem megnyugatató állapotáról „A nagykőrösi homoki erdők növényvilága” címmel megjelent cikkében. Pontos termőhelyi adatokkal feljegyezte a ritka és eltűnő növényfajokat, s már ekkor így ír az őshonos alföldi erdőket veszélyeztető tényezőkről: „Az erdőket az elakácosodás, az ákáccal való felújítás forgatja ki természetes képéből”.
Hargitai Zoltán Kanitz Ágosthoz hasonlóan ugyancsak a híres nagykőrösi Arany János Gimnáziumban „fertőzödött meg” a botanika szeretetével. Egyetemi évei sem szakították el Nagykőröstől, sőt fiatal tanárként is visszajárt az erdőkbe. Megfigyelései elsősorban a Nagyerdőre és a Strázsadomb környékére koncentrálódtak A terület növényeinek listáját közel 130 fajjal egészítette ki, valamint részletesen feldolgozta az itt található növénytársulásokat és ezek mikroklímáját. 40 kutatóútjának eredményeként készült doktori értekezése úttörő jellegű a hazai ökológiai kutatásokban. Hargitai gondolatai sajnos ma is időszerűek: „…A szülőföld tájat jelent, minek füve, virágja, fája hozzánk nőtt. A honszeretet legszentebb érzésében tartalmilag nagyon sok szál a honi táj, a hazai természet világához vezet, amin a kenyérért folytatott harcban úgy keresztül gázolunk, hogy annak ősi képéből semmi sem marad.” (Hargitai, 1940)
Az 1980-as és 1990-es években a kutatások nagy része már a megmaradt élőhelyek megmentésére irányult. Ezek eredményeként indult el 2006-ban a LIFE-Természet program, melynek részeként Kun András és Rév Szilvia elkészítette a projektterület növényzetének alapállapot-felvételét. További kutatásaik során a természetvédelmi kezelések hatását kísérik majd nyomon.