Története

A Nagykőrösi erdőssztyepp-erdők az egész Alföldre jellemző tájátalakítást elkerülve maradtak fenn, egyelőre sikeresen, de sérülékenyen.

A korábbi történelmi korokban az Alföld erdős, lápos, buckás homokvidékein a kislétszámú, szétszórt népessség földműveléssel, rét- és legelőgazdálkodással foglalkozott. A török időből fennmaradt jónéhány „nyugta”, átvételi elismervény, melyek arról tanúskodnak, hogy Nagykőrösről száz szekérszámra hordák a fát a török számára. Sok fát használtak salétromfőzéshez, sáncépítéshez, bőrcserzéshez is.

A XIX. század elejétől a területen új telepesek jelentek meg, a lakosság létszáma növekedett. A benépesülés a tanyák létesítésével, az erdőirtással, szántóterületek növelésével, a kaszálási és legeltetési teher növekedésével, a makkoltatással és a lápok lecsapolásával a homoki erdőkre jelentős kihatással volt. E folyamatokat a XIX. század közepén megindult folyószabályozások gyorsították. A XX. század elejére az ősi homoki tölgyesek a XVIII. századi kiterjedésükhöz képest a felére csökkentek, és azóta is rohamosan fogynak.

Az átalakított tájat a XX. század második felétől akáccal és más tájidegen fafajokkal igyekeztek újraerdősíteni. Az azóta is széles körben telepített fafajok ültetvényei határozzák meg ma az Alföld képét, az eredeti növényzetnek sok helyen a nyomai is alig lelhetők fel. Szerencsés kivétel az az erdőtömb, melynek a Nagykőrösi tölgyes is része, de amely ugyancsak nagyobb részben idegenhonos fajok ültetvényeiből áll. A tölgyesekben napjainkig is tarvágásos erdőgazdálkodás folyik, amely az itteni különleges erdőtípus, a homoki erdőssztyepp-tölgyesek fennmaradásának legnagyobb veszélyeztetője.

A terület természetvédelmi értékeinek felismerése már a XIX. században elkezdődött, ám védettséget csak kis része (a Strázsa-hegy, helyi jelentőségű természetvédelmi terület) kapott 1978-ban, és a terület egésze a Natura 2000 kijelölésig mindenfajta természetvédelmi oltalmat nélkülözött.

Botanikai kutatásokról bővebben >>